2012. október 17., szerda

Szülinapi ajándék a legkisebb ovisoknak

A legkisebb gyermekünk is belépett szepterberben az ovi kapuján.

Az óvónéniktől már szinte az első nap megkaptam az első kretív feladatot: találjak ki és ha lehet, valósítsam is meg a kicsik egyszerű szülinapi ajándékát, amit az éppen aktuális ünnepelt a neves napon haza is vihet.

Sokat gondolkodtam valami egyszerű, de mégis ötletes dolgon. Szerettem volna, ha játékként funkcionál, nem pedig egy felakasztható, kirakható díszként.

Na, ekkor jött az ötlet: Kifli és levendula oldalán nagyon megtetszettek még nyáron a cicák a megállóban. Amikor a kisebb lányom nyaralni ment a nagyszülőkhöz az unokahugával gyorsan készítettem is nekik négy cicát, hiszen a lányok élnek-halnak a szerepjátékokért, amit már az autóban el is kezdtek.





Nos ezeket a cicákat igen gyorsan, és kis anyagi ráfordítással el lehet készíteni, így rájuk esett a választás. Mivel rögtön 28 darabot kellett készíteni más állatok is palettára kerültek: lett tigris, oroszlán és számtalan színes bagoly is.


Én nem festettem a gurigákat, hanem gyűrt papírral vontam be őket, tapétaragasztó segítségével.  A további díszítéshez színes kartont és filcet használtam.

A baglyok annyira a szívemhez nőttek, hogy itthonra is készítettem néhányat: fel is kerültek a csillárra őszi díszként. A felakasztásukhoz kis hurkapálcadarabra kötöttem a fonalat és átbújtattam a végét a behajtott szélek között (a hurkapálca nem engedi, hogy kicsússzon a fonal). Az aljára színes kartonból kivágott köröket ragasztottam. Amint időm engedi ezekről is készítek képeket.

Amint látjátok nem csak gurigamivan él az ember, de a papír mindig jó barát marad az alkotásnál.

1 megjegyzés:

  1. Xn Casino Online | Exclusive 10% Bonus | | Win real
    Xn Casino Online | 우리카지노 계열사 Exclusive 10% Bonus | | Win real money on your first 카지노사이트 deposit | Exclusive 10bet bonuses | Win real money on your first deposit.

    VálaszTörlés