2012. október 10., szerda

Egérként a macska karmai között

Sajnos túl hamar örültem (fél évnyi várakozás után), hogy kézbe vehetem az új kis könyvemet és nektek is megmutathatom.

A kiadó szeptemberi nyomást ígért, így mertem október elején felvillantani egy apró képek nektek, hogy lássátok a háttérben azért folyik munka, akkor is, ha arról nem adhatok információkat, képeket hamarabb.
Sajnálattal olvastam ma, hogy idén nem lesz az egészből semmi.

Mivel a kiadó dönt, így nem tudok semmit sem tenni a dolog érdekében, csak mély fájdalommal tudomásul venni, hogy megint egér lehetek egy macska karmai között, aki kénye-kedve szerint játszhat velem, sutba dobhat több, mint fél évnyi munkát, és még olyan érvet is keres a visszautasításra, amiben én vagyok a hunyó.

Úgy gondolom, hogy nem csak én vagyok ilyen helyzetben, sok más kreatív, alkotni vágyó magyar ülhet az elkészített munkáján várva, hogy valaki felkarolja, vagy elmenekül a világ más tájára, hátha ott több megértést talál.

Elnézéseteket kérem a korai beharangozásért, mert nem tudom idén teljesíteni az ígéretem. Csak az Egy Élő Isten tudhatja lesz-e belőle valami jövőre.
Én is megpróbálok kicsit hátrébb állni, más oldalról nézni a gurigami világát. Talán felvillan még olyan oldal, amit nem láttunk meg, ami az igazi út lesz ahhoz, hogy minél többen megismerhessék ezt a technikát.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon sajnálom, gondolunk Rád, Rátok! Kívánom, hogy minél előbb lássátok meg a miértjét és lehessen valami sokkal jobb, mint amit képzeltetek!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, pedig nagyon izgatott voltam. :( Nem tudom, hogy hogy mennek az egységcsomagok, de talán az járhatóbb út... Hány kiadónál jártál? Lehet, hogy csak valaki mást kell keresned. ;) Úgy szurkolok Neked!
    Szeretettel: Réka

    VálaszTörlés
  3. Igazán jól esnek a szavaitok. Az egységcsomagok sem jelentik az igazi megoldást, igen nehéz az értékesítés, bár könnyebb, függetlenebb a "kiadás". Nem adom még fel teljesen, de kell most egy kis elcsendesedés.
    Még egyszer köszönöm nektek.

    VálaszTörlés
  4. Mindennek ideje van! Az hogy nem teljesen értjük nem jelenti azt hogy feltétlen negatív a dolog a számunkra.

    VálaszTörlés
  5. Én sem gondolom teljesen negatívnak, de elgondolkodtató. Nehéz kiszolgáltatottnak lenni, csalódásokkal szembesülni.
    Azért van még a tarsolyomban ötlet, remélem kézzel fogható, szemmel látható valóság is lesz belőlük.

    VálaszTörlés